Sajtóközlemény

  • Motorsport

A kilencedik DTM-szezon, új együttműködések nagy hírű versenysorozatokkal és egy új, csúcskategóriás közúti abroncs

A Hankook továbbra is teljes gázzal bővíti a motorsportokban való jelenlétét. Az év elején a prémium gumigyártó újabb neves versenysorozatokkal kezdte meg az együttműködését. A Hankook már 2011 óta a DTM kizárólagos abroncsbeszállítója, a sorozat nagy izgalommal várt új szezonja május elején indul majd. A DTM-ben már régóta használt és bevált technológiát alapul véve a Hankook folyamatosan bővítette a csúcskategóriás közúti abroncsai sikertörténetét. A legújabb Ventus S1 evo 3 abroncsokkal a Hankook a teljesítmény és a környezetvédelmi tényezők terén is magasabbra emeli a lécet.
A kilencedik DTM-szezon, új együttműködések nagy hírű versenysorozatokkal és egy új, csúcskategóriás közúti abroncs

Neu-Isenburg, Németország, 2019. április 30. – Ebben a szezonban a Hankook a Formula Renault Eurocup sorozattal is együttműködik. A nagy hírű autóverseny-sorozat idei szezonja tíz versenyhétvégéből áll, a versenyzők a Formula 1 betétfutamaként olyan ikonikus pályákon mérhetik össze az erejüket, mint Silverstone, Monza, Hockenheim vagy Monaco. A versenyeken 24 kocsi küzd fej-fej mellett Ventus Race abroncsokon. Idén első alkalommal a Hankook a Belcar-sorozathoz is szállít prémium Ventus Race abroncsokat. Ez a nagy múltú versenysorozat, amelyben GT és túraautók vesznek részt, Belgiumban és Hollandiában zajlik.

A Mini Challenge Italia versenyzői szintén a prémium abroncsgyártó Ventus Race abroncsain szelhetik a köröket. A legendás Mini autókat felsorakoztató versenysorozat hat olasz állomást érint, az utolsó versenyt Monzában tartják október 20-án. A „Padlógázzal a női motorsportban” szlogent szem előtt tartva a Hankook az újonnan induló W Series világbajnokságot is felsőkategóriás versenyabroncsokkal látja el. A női versenyzőket tömörítő, együléses versenyautókat felvonultató sorozat hat versenyből áll, amelyek a DTM sorozat betétfutamaiként lesznek megtekinthetőek.

„A motorsport a Hankook alapértékeinek fontos része, a DTM pedig kitűnő platformot kínál arra, hogy megmutathassuk, mire képesek a felsőkategóriás abroncsaink, és milyen szakértelemmel bírunk nemzetközi környezetben is” – mondta Kim Han-Jun, a Hankook Tire Europe elnöke. „Mindig is érdeklődtünk az érdekes sorozatok és formátumok iránt, hogy továbbfejleszthessük prémium termékeinket. Az újonnan induló W Series-szel kötött együttműködésünk különösen izgalmas. Nagy örömmel veszünk részt ennek az úttörő formátumnak a munkálataiban.”

A rajongók izgatottan várják a DTM sorozat első versenyhétvégéjét, amelyet a hagyományoknak megfelelően május 3-5. között tartanak a Hockenheimringen. A prémium abroncsgyártó a Heidelberg mellett található versenypályán a kilencedik évadját kezdi meg mint az egyik legnépszerűbb nemzetközi túraautóbajnokság kizárólagos abroncsbeszállítója. „Örömünkre szolgál, hogy a DTM sorozat a Hankookban egy megbízható és nagy szakértelmű partnerre talált. A Hankook egy nemzetközi vállalat, a világ egyik legnagyobb abroncsgyártója. A Hankook látja el az összes csapatot modern versenyabroncsokkal, amelyekkel a versenyzők biztonságosan hozhatják ki a legjobbat önmagukból. Ez a motorsport legmagasabb szintje” – nyilatkozta Gerhard Berger, az ITR elnöke.

Az Aston Martinnak köszönhetően hosszú évek óta most először fordul elő ismét, hogy a DTM-ben nem német gyártmányú autó is rajthoz áll. A brit sportautógyár hatalmas tapasztalatot tudhat a háta mögött a versenysport terén, és már az első évében a DTM-ben veteránnak számító Audi és BMW komoly kihívójának tekintik.

Manfred Sandbichler úgy véli, hogy a Hankook, a DTM és az autógyártók közötti hosszútávú és megbízható kapcsolat a legjobb alap ahhoz, hogy a szokatlanul nagy érdeklődésnek eleget tudjanak tenni. „A járművek komoly átalakuláson estek át, de a Hankook versenyabroncsai nem változtak, így a Hankook mérnökeinek és a gyártóknak még szorosabban és intenzívebben kell együttműködniük, hogy az autó és az abroncs egy egységgé forrjon össze. Ez eddig tökéletesen működött, így hiszek abban, hogy a kihívások ellenére is egy újabb sikeres DTM-szezon vár ránk” – elemezte a helyzetet Sandbichler, a Hankook európai motorsport részlegének vezetője.

A Hankook kilencedik szezonja ugyanis új kihívások elé állítja a céget. A DTM versenyautókat idéntől új, négyhengeres, kétliteres turbómotorok hajtják, amelyek 100 lóerővel erősebbek, mint a korábban használt V8-as motorok. „A vadonatúj autók leszorítóereje csökkent, a hátsó szárny nagyobb lett és a turbómotor is megújult, ez pedig teljesen más teljesítményjellemzőket biztosít a korábbi szériák járműveihez képest. Ennek következtében a Hankook versenyabroncsokkal szemben is mások az elvárások. A nagyobb erő miatt számolnunk kell a kerekek kipörgésével, az abroncsok felszíne túlmelegedhet és a futófelület is nagyobb igénybevételnek lesz kitéve, mint az előző szezonokban. Ennek elkerülésére a sofőrnek fokozatosan és mértékkel szabad csak a turbómotor erejét alkalmaznia, hiszen az sokkal határozottabb teljesítményjellemzőkkel bír, mint egy átlagos szívómotor. Nagyobb szerepet kap tehát a vezetők ügyessége, a rajongók és a versenyekre kilátogatók legnagyobb örömére. A Hankook versenyabroncsok szerepe is felértékelődik, így már a DTM egyik legtechnikásabb pályája, a szezonnyitó hockenheimringi futam is nagy izgalmakat és csavarokat ígér” – árulta el Thomas Baltes, a Hankook DTM-főmérnöke.

Talán nem is kell kiemelnünk, hogy nemcsak a rajongók és a nézők járnak jól a Hankook motorsportban való jártasságával, hanem az autóvezetők is: a DTM abroncspartnereként szerzett tapasztalatot és adatokat felhasználták az új csúcskategóriás közúti abroncs, a Ventus S1 evo 3 kifejlesztésekor. A német autósmagazin, az Auto Bild által elvégezett teszten – ami a világ egyik legnagyobb független abroncstesztje – a Hankook legújabb csúcskategóriás abroncsmodellje kiemelkedő eredményt ért el a teszten résztvevő 53 abroncs közül, így nem meglepő, hogy az egyik legjobb abroncsnak választották.

A Hankook Tire világszerte innovatív, díjnyertes, kiváló minőségű radiál abroncsokat gyárt személygépkocsik, terepjárók, SUV-ok, könnyű tehergépkocsik, teherautók és buszok, valamint a motorsport számára (körversenyekhez/utcai versenyekhez/ralikhoz).

A Hankook Tire több mint 160 országba szállítja termékeit, és világszinten hozzávetőlegesen 20.000 alkalmazottat foglalkoztat. A világ számos vezető autógyártója első gyári felszerelésként is a Hankook Tire abroncsait választja.

A vállalat mindent megtesz azért, hogy a legmagasabb szinten elégítse ki a vásárlói igényeket a termékek minősége, a technológiai kiválóság és a vezetési élmény területén. Ennek érdekében a Hankook folyamatosan befektet öt kutatás-fejlesztési központjába és nyolc gyártási egységébe. A Hannoveri Technológiai Központban az európai piac igényeire szabva fejlesztik az abroncsokat, különös tekintettel az európai prémium autógyártók első szerelésű abroncsaira.

A Hankook Tire európai központja Neu-Isenburgban található, Frankfurt am Main közelében. A gyártó további fióktelepeket működtet több európai országban, és a termékeit regionális forgalmazókon keresztül értékesíti más helyi piacokon. A cég a 2023-tól kezdődően a FIA ABB Formula E világbajnokság technikai partnerének és exkluzív gumiabroncs-beszállítójának számít a Gen3 esetében. A vállalat globális bevételének kb. 38 százalékát az európai piacokon és a FÁK országaiban realizált értékesítések adják. .

A Hankook Magyarországot választotta európai gyárának helyszínéül. A 885 millió eurós befektetésből a Dunaújváros melletti Rácalmáson a világ egyik legkorszerűbb abroncsgyára épült. A gyár 2007 júniusában kezdte meg működését és azóta is folyamatosan fejlődik, bővül. A cég jelenleg mintegy 3000 alkalmazottat foglalkoztat, és személygépkocsik, SUV-ok és könnyű tehergépkocsik számára gyárt gumiabroncsokat. A harmadik beruházási ütem 2015 tavaszán fejeződött be. A rácalmási gyárban készült termékek az európai piacot szolgálják ki, és megfelelnek a vezető autógyártók előírásainak és igényeinek is.

A Hankook Tire Magyarország Kft. rendelkezik az IATF 16949:2016. autóipari minőségirányítási, ISO 22301 üzletmenet-folytonossági és ISO 45001:2018. munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági tanúsítványokkal. A Járműipar autóipari szakmai magazin valamint az Autószektor autós portál az Autós Nagykoalíció közreműködésével 2022-ben az “Év beszállítójának” választotta a magyarországi abroncsgyárat.

További információ: www.hankooktire-mediacenter.com és www.hankooktire.com


Kapcsolat:

Roy Katalin Kommunikációs vezető

Hankook Tire Magyarország Kft.
Kommunikációs Osztály
2459 Rácalmás, Hankook tér 1.
Tel.: +36-25-556-096
Fax : +36-25-556-359
e-mail: pr.hungarythou-shalt-not-spamhankooktire.com

Minden sajtóközlemény

Letöltések

A kilencedik DTM-szezon, új együttműködések nagy hírű versenysorozatokkal és egy új, csúcskategóriás közúti abroncs

Klettwitz: DTM Lausitzring Test 2019, Klettwitz on April, 16, 2019, (Photo by Hoch Zwei)

File size: 1 MB

A kilencedik DTM-szezon, új együttműködések nagy hírű versenysorozatokkal és egy új, csúcskategóriás közúti abroncs

Klettwitz: DTM Lausitzring Test 2019, Klettwitz on April, 16, 2019, (Photo by Hoch Zwei)

File size: 2 MB

A kilencedik DTM-szezon, új együttműködések nagy hírű versenysorozatokkal és egy új, csúcskategóriás közúti abroncs

02 COLLET Caio (bra), Formula Renault Eurocup team R-ACE GP, action during Formula Renault Eurocup at Monza, Italy, April 12 to 14, 2019 - Photo Frederic Le Floc'h / DPPI

File size: 1 MB

A kilencedik DTM-szezon, új együttműködések nagy hírű versenysorozatokkal és egy új, csúcskategóriás közúti abroncs

Hankook introduces its new Ultra-High Performance flagship tyre for passenger cars and SUVs: The Ventus S1 evo 3

File size: 1 MB

A kilencedik DTM-szezon, új együttműködések nagy hírű versenysorozatokkal és egy új, csúcskategóriás közúti abroncs

Klettwitz: DTM Lausitzring Test 2019, Klettwitz on April, 17, 2019, (Photo by Hoch Zwei) Audi Test Auto

File size: 2 MB

A kilencedik DTM-szezon, új együttműködések nagy hírű versenysorozatokkal és egy új, csúcskategóriás közúti abroncs

NATIONAL EXHIBITION CENTRE, UNITED KINGDOM - JANUARY 10: The W Series stand during the Autosport International Show at National Exhibition Centre on January 10, 2019 in National Exhibition Centre, United Kingdom. (Photo by Mark Sutton / LAT Images)

File size: 7 MB

Kapcsolat

Katalin Roy

Katalin Roy

Head of Corporate Communications Hungary

+36 25 556114

Dávid Morva

Communication Specialist
 

 +36 25 556 096

Sabine Riedel

PR Manager Marketing Communications

 +49 (0) 6102 8149-178

Anett Szalai

Communication Assistant
 

 +36 25 556 009

Feliratkozás a Hankook sajtóközleményeire