Sajtóközlemény

  • Teherautó / busz

Öt tengelyen is biztonságban - a Hankook támogatásával keresik az ország legjobb sofőrjét

A Hankook a kizárólagos abroncsbeszállítója és egyben főtámogatója is az idén hetedszerre megrendezésre kerülő 5 tengelyen – biztos kézzel! országos közlekedésbiztonsági tehergépjármű-vezetői versenynek. A vállalat a megmérettetés támogatásával is szeretné felhívni a szakma és a közvélemény figyelmét a biztonságos és szabályos közlekedés fontosságára.
Öt tengelyen is biztonságban - a Hankook támogatásával keresik az ország legjobb sofőrjét

2019. június 17. 2019-ben is megrendezik az 5 tengelyen – biztos kézzel! országos versenyt, melynek során gyakorló tehergépkocsi-vezetők mérhetik össze ügyességüket és kreativitásukat, hogy kiderüljön ki a legjobban felkészült, a járművét legmagasabb szintű vezetéstechnikai tudással és legnagyobb biztonsággal irányító sofőr. A versenyen az elmúlt években több ezer versenyző indult, akiknek a megmérettetés során többek közt manőverezési, vezetéstechnikai, rakományrögzítési, elsősegély-nyújtási és elméleti szabályismereti feladatokkal kell bizonyítaniuk rátermettségüket.

„A verseny céljaihoz hasonlóan a Hankook is elkötelezett abban, hogy felhívja a figyelmet a közlekedéskultúra fontosságára, valamint a hivatásos tehergépkocsi-vezetők kulcsfontosságú szerepére a hatékony és biztonságos árufuvarozásban. A vállalat fejlesztéseinek fókuszában az innováció mellett a biztonságos közlekedés feltételeinek megteremtése áll, így termékkínálatunkban továbbra is kiemelt szerepet kapnak a teherabroncsok” - mondta Kaliba Róbert, a Hankook Tire Budapest Kft. teherabroncs termékvonal kereskedelmi vezetője.

A próbatételhez használt járműveken a Hankook változatos útviszonyokra kifejlesztett, úgynevezett négyévszakos abroncscsaládhoz tartozó termékeket használják. A Smart Flex AH31 bármely tengelyre felszerelhető, kialakítása egyenletes kopást és nagyobb futásteljesítményt tesz lehetővé, mindezt nagyon alacsony gördülési ellenállás mellett. A hajtott tengelyekre tervezett Smart Flex DH31 pedig kiváló vonóerőátvitelt biztosít bármilyen üzemi körülmény mellett, és garantálja a nagy futásteljesítményt.

A verseny döntőjét idén is Zsámbékon, a drivingcamp Hungary vezetéstechnikai központban rendezik meg szeptember 28-án, amelyet online selejtező és 4 elődöntő is megelőz Bicskén a Schmitz Cargobull Kft. telephelyén. A versenyre való nevezés június 14-én indul és augusztus 11-én zárul.

A Hankook Tire világszerte innovatív, díjnyertes, kiváló minőségű radiál abroncsokat gyárt személygépkocsik, terepjárók, SUV-ok, könnyű tehergépkocsik, teherautók és buszok, valamint a motorsport számára (körversenyekhez/utcai versenyekhez/ralikhoz).

A Hankook Tire több mint 160 országba szállítja termékeit, és világszinten hozzávetőlegesen 20.000 alkalmazottat foglalkoztat. A világ számos vezető autógyártója első gyári felszerelésként is a Hankook Tire abroncsait választja.

A vállalat mindent megtesz azért, hogy a legmagasabb szinten elégítse ki a vásárlói igényeket a termékek minősége, a technológiai kiválóság és a vezetési élmény területén. Ennek érdekében a Hankook folyamatosan befektet öt kutatás-fejlesztési központjába és nyolc gyártási egységébe. A Hannoveri Technológiai Központban az európai piac igényeire szabva fejlesztik az abroncsokat, különös tekintettel az európai prémium autógyártók első szerelésű abroncsaira.

A Hankook Tire európai központja Neu-Isenburgban található, Frankfurt am Main közelében. A gyártó további fióktelepeket működtet több európai országban, és a termékeit regionális forgalmazókon keresztül értékesíti más helyi piacokon. A cég a 2023-tól kezdődően a FIA ABB Formula E világbajnokság technikai partnerének és exkluzív gumiabroncs-beszállítójának számít a Gen3 esetében. A vállalat globális bevételének kb. 38 százalékát az európai piacokon és a FÁK országaiban realizált értékesítések adják. .

A Hankook Magyarországot választotta európai gyárának helyszínéül. A 885 millió eurós befektetésből a Dunaújváros melletti Rácalmáson a világ egyik legkorszerűbb abroncsgyára épült. A gyár 2007 júniusában kezdte meg működését és azóta is folyamatosan fejlődik, bővül. A cég jelenleg mintegy 3000 alkalmazottat foglalkoztat, és személygépkocsik, SUV-ok és könnyű tehergépkocsik számára gyárt gumiabroncsokat. A harmadik beruházási ütem 2015 tavaszán fejeződött be. A rácalmási gyárban készült termékek az európai piacot szolgálják ki, és megfelelnek a vezető autógyártók előírásainak és igényeinek is.

A Hankook Tire Magyarország Kft. rendelkezik az IATF 16949:2016. autóipari minőségirányítási, ISO 22301 üzletmenet-folytonossági és ISO 45001:2018. munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági tanúsítványokkal. A Járműipar autóipari szakmai magazin valamint az Autószektor autós portál az Autós Nagykoalíció közreműködésével 2022-ben az “Év beszállítójának” választotta a magyarországi abroncsgyárat.

További információ: www.hankooktire-mediacenter.com és www.hankooktire.com


Kapcsolat:

Roy Katalin Kommunikációs vezető

Hankook Tire Magyarország Kft.
Kommunikációs Osztály
2459 Rácalmás, Hankook tér 1.
Tel.: +36-25-556-096
Fax : +36-25-556-359
e-mail: pr.hungarythou-shalt-not-spamhankooktire.com

Minden sajtóközlemény

Letöltések

Öt tengelyen is biztonságban - a Hankook támogatásával keresik az ország legjobb sofőrjét

File size: 512 KB

Öt tengelyen is biztonságban - a Hankook támogatásával keresik az ország legjobb sofőrjét

The SmartFlex AH31 is an all-season TBR tyre well-suited for variable road conditions, providing even wear and long mileage performance with significantly lower rolling resistance.

File size: 568 KB

Kapcsolat

Katalin Roy

Katalin Roy

Head of Corporate Communications Hungary

+36 25 556114

Dávid Morva

Communication Specialist
 

 +36 25 556 096

Sabine Riedel

PR Manager Marketing Communications

 +49 (0) 6102 8149-178

Anett Szalai

Communication Assistant
 

 +36 25 556 009

Feliratkozás a Hankook sajtóközleményeire