Sajtóközlemény

  • Vállalat

Közel száz gyermek iskolakezdését könnyítette meg az abroncsgyártó

Ahogy minden évben, úgy idén augusztusban is megtartotta nyárzáró rendezvényét az Útkeresés Segítő Szolgálat. A Játékfesztivál célja a halmozottan hátrányos helyzetű családok és gyermekeik támogatása, ebben pedig felelős nagyvállalatként a Hankook Tire immár 7. éve állandó partnere a szervezetnek.

Közel száz gyermek iskolakezdését könnyítette meg az abroncsgyártó

Rácalmás, 2022.08.23. Megközelítőleg 150 fő részvételére számított az Útkeresés Segítő Szolgálat az augusztus 23-án délelőtt megrendezett családi napján. A Játékfesztivál keretein belül az intézmény munkatársai szórakoztató és készségfejlesztő foglalkozásokat tartottak az elsősorban óvodás és általános iskolás korú gyerekek számára, akik így többek között interaktív mesés foglalkozáson és különböző mozgásos vetélkedőkön vehettek részt, végül pedig meghívott fellépők táncbemutatókkal szórakoztatták őket.

A Játékfesztivált hagyományosan egy néhány hetes adománygyűjtő időszak előzi meg, mely során a családsegítő tanszeradományokat fogad az adakozó kedvű magánszemélyektől és cégektől egyaránt. A beérkezett adományokból összeállított csomagokat a rendezvény végén nyújtják át a rászorulók számára.

Az rácalmási Hankook már hét éve támogató partnerként működik együtt az Útkeresés Segítő Szolgálattal, és idén is hozzájárult ahhoz, hogy a nehéz helyzetű családok számára megkönnyítsék gyermekeik beiskolázását. A 200.000 forintos adományból iskolatáskákat és tanszercsomagokat vásároltak a család-és gyermekjóléti szolgálat munkatársai. „Nagy segítség számunkra, hogy a Hankook állandó támogatónként könnyíti meg a munkánkat minden egyes iskolakezdés előtt. A vállalat által felajánlott összegből megvásárolt iskolai eszközökkel jelentősen csökkenteni tudjuk a családok kiadásait, a gyermekek pedig minden alkalommal örömmel veszik át az új tanszereiket” – nyilatkozta Mészárosné Libor Ágnes, az Útkeresés Segítő Szolgálat intézményvezetője.

A Hankook széleskörű társadalmi felelősségvállalási tevékenységének egyik fókuszpontját képezi az oktatás valamennyi résztvevőjének támogatása. A vállalat számára kifejezetten fontos a jövő generációja minőségi oktatásának segítése, ezért az Útkeresés Segítő Szolgálat a jövőben is számíthat a Hankook támogatására.s

A Hankook Tire világszerte innovatív, díjnyertes, kiváló minőségű radiál abroncsokat gyárt személygépkocsik, terepjárók, SUV-ok, könnyű tehergépkocsik, teherautók és buszok, valamint a motorsport számára (körversenyekhez/utcai versenyekhez/ralikhoz).

A Hankook Tire több mint 160 országba szállítja termékeit, és világszinten hozzávetőlegesen 20.000 alkalmazottat foglalkoztat. A világ számos vezető autógyártója első gyári felszerelésként is a Hankook Tire abroncsait választja.

A vállalat mindent megtesz azért, hogy a legmagasabb szinten elégítse ki a vásárlói igényeket a termékek minősége, a technológiai kiválóság és a vezetési élmény területén. Ennek érdekében a Hankook folyamatosan befektet öt kutatás-fejlesztési központjába és nyolc gyártási egységébe. A Hannoveri Technológiai Központban az európai piac igényeire szabva fejlesztik az abroncsokat, különös tekintettel az európai prémium autógyártók első szerelésű abroncsaira.

A Hankook Tire európai központja Neu-Isenburgban található, Frankfurt am Main közelében. A gyártó további fióktelepeket működtet több európai országban, és a termékeit regionális forgalmazókon keresztül értékesíti más helyi piacokon. A cég a 2023-tól kezdődően a FIA ABB Formula E világbajnokság technikai partnerének és exkluzív gumiabroncs-beszállítójának számít a Gen3 esetében. A vállalat globális bevételének kb. 34 százalékát az európai piacokon és a FÁK országaiban realizált értékesítések adják. A Hankook Tire 2016 óta szerepel a világszinten elismert Dow Jones Fenntarthatósági Indexben (DJSI World).

A Hankook Magyarországot választotta európai gyárának helyszínéül. A 885 millió eurós befektetésből a Dunaújváros melletti Rácalmáson a világ egyik legkorszerűbb abroncsgyára épült. A gyár 2007 júniusában kezdte meg működését és azóta is folyamatosan fejlődik, bővül. A cég jelenleg mintegy 3000 alkalmazottat foglalkoztat, és személygépkocsik, SUV-ok és könnyű tehergépkocsik számára gyárt gumiabroncsokat. A harmadik beruházási ütem 2015 tavaszán fejeződött be. A rácalmási gyárban készült termékek az európai piacot szolgálják ki, és megfelelnek a vezető autógyártók előírásainak és igényeinek is.

A Hankook Tire Magyarország Kft. rendelkezik az IATF 16949:2016. autóipari minőségirányítási, ISO 22301 üzletmenet-folytonossági és ISO 45001:2018. munkahelyi egészségvédelmi és biztonsági tanúsítványokkal. A Járműipar autóipari szakmai magazin valamint az Autószektor autós portál az Autós Nagykoalíció közreműködésével 2022-ben az “Év beszállítójának” választotta a magyarországi abroncsgyárat.

További információ: www.hankooktire-mediacenter.com és www.hankooktire.com


Kapcsolat:

Roy Katalin Kommunikációs vezető

Hankook Tire Magyarország Kft.
Kommunikációs Osztály
2459 Rácalmás, Hankook tér 1.
Tel.: +36-25-556-096
Fax : +36-25-556-359
e-mail: pr.hungarythou-shalt-not-spamhankooktire.com

Minden sajtóközlemény

Letöltések

Közel száz gyermek iskolakezdését könnyítette meg az abroncsgyártó

As every year, the Útkeresés Segítő Szolgálat held its summer closing event in August. The aim of the Játékfesztivál (Festival of Games) is to support families and their children from disadvantaged backgrounds. Hankook Tire has been a permanent partner of the organisation for the 7th year in a row.

File size: 460 KB

Közel száz gyermek iskolakezdését könnyítette meg az abroncsgyártó

As every year, the Útkeresés Segítő Szolgálat held its summer closing event in August. The aim of the Játékfesztivál (Festival of Games) is to support families and their children from disadvantaged backgrounds. Hankook Tire has been a permanent partner of the organisation for the 7th year in a row.

File size: 386 KB

Kapcsolat

Katalin Roy

Katalin Roy

Head of Corporate Communications Hungary

+36 25 556114

Dávid Morva

Communication Specialist
 

 +36 25 556 096

Anett Szalai

Communication Assistant
 

 +36 25 556 009

Feliratkozás a Hankook sajtóközleményeire