Sajtóközlemény

  • Vállalat

A gyermekosztály fejlesztését segítette a Hankook a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban

  • A vállalat 3 millió forint értékű eszközbeszerzéssel és korszerűsítéssel támogatta a a dunaújvárosi intézményt
  • Az összegből a gyermekosztály fejlesztése valósult meg
  • A Hankook Tire az elmúlt években több alkalommal segítette a kórház munkáját
A gyermekosztály fejlesztését segítette a Hankook a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban

Rácalmás, 2025. június 18. – A Hankook Tire Magyarország újabb jelentős támogatással segítette a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház munkáját. Ezúttal az abroncsgyártó 3 millió forintos adománnyal járult hozzá a gyermekosztály fejlesztéséhez. A támogatásból az osztály infrastruktúráját és a fiatal betegek komfortérzetét elősegítő beruházások valósultak meg.

A kórház az összegből gyermekágyakat, játékokat és hűtőszekrényt vásárolt, valamint légkondicionáló berendezést telepített az osztályra. Emellett a fejlesztés fontos eleme a gyermekosztály teraszának árnyékolása, illetve az ablakok hő- és fényvédő fóliázása is, aminek köszönhetően kellemesebb környezetben gyógyulhatnak a kórház legkisebb páciensei.

„A Hankook számára a társadalmi felelősségvállalás nem csupán elv, hanem konkrét, helyi tettekben megnyilvánuló elköteleződés. A Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház nemcsak földrajzilag van közel hozzánk, de közösségi szinten is meghatározó szerepet játszik a dolgozóink és családjaik életében. Külön öröm, hogy most a gyermekosztály életét tehetjük könnyebbé, és hozzájárulhatunk a kicsik gyógyulási körülményeinek javításához” – mondta Lim Ho Taek, a rácalmási Hankook Tire gyár ügyvezető igazgatója.

A kórház képviseletében Dr. Szilágyi Örs, a Szent Pantaleon Kórház-Rendelőontézet főigazgatója elmondta: „Minden olyan támogatás, amely a betegellátás színvonalát emeli, hosszú távon térül meg – ez különösen igaz a gyermekgyógyítás területére. Hálásak vagyunk a Hankook támogatásáért, amely közvetlenül segíti a kis páciensek kényelmét és a dolgozók munkáját is egyaránt.”

A Hankook Tire az elmúlt években több alkalommal támogatta a kórház munkáját. 2024-ben dolgozói kezdeményezésre nővérhívó rendszert épített ki a sebészeti osztályon, a korábbi években pedig lélegeztetőgépet adományozott, illetve részt vett a szülészeti osztály felújításában, míg a pandémia idején védőfelszereléseket biztosított az intézmény számára.

 

A kültéri fotóhoz tartozó nevek listája (balról jobbra)

Dr. Bartók Miklós osztályvezető főorvos, Csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály;  Lim Ho Taek ügyvezető igazgató, Hankook Tire Magyarország Kft.;  Roy Katalin, kommunikációs vezető,  Hankook Tire Magyarország Kft.;  Kim Hyungkyu HR igazgató,  Hankook Tire Magyarország Kft.;  Dr. Szilágyi Örs főigazgató, Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet;   Bartalos Norbert és Petrás Gábor „Az emberek egészségéért” alapítvány kuratóriumának tagjai

 

A másik fotón a nevek listája (balról jobbra)

Bartalos Norbert „Az emberek egészségéért” alapítvány kuratóriumának tagja;  Kim Hyungkyu HR igazgató, Hankook Tire Magyarország Kft.;  Dr. Bartók Miklós osztályvezető főorvos, Csecsemő- és gyermekgyógyászati osztály;  Dr. Szilágyi Örs főigazgató, Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet;  Roy Katalin, kommunikációs vezető, Hankook Tire Magyarország Kft.;   Petrás Gábor „Az emberek egészségéért” alapítvány kuratóriumának tagja;  Lim Ho Taek ügyvezető igazgató, Hankook Tire Magyarország Kft.

A Hankook Tire világszerte innovatív, nagy teljesítményű gumiabroncsokat gyárt személygépkocsik, terepjárók, SUV-ok, könnyű tehergépkocsik, teherautók és buszok, valamint a motorsport számára. Öt K+F központjával és nyolc gyártóüzemével világszerte, a Hankook folyamatosan befektet a kutatásba és a fejlesztésbe annak érdekében, hogy a legmagasabb szintű minőséget és vezetési élményt biztosítsa. A vállalat világszerte 20 000 alkalmazottat foglalkoztat, valamint 160 országba szállítja termékeit. A Hankook Tire 2023 óta az ABB FIA Formula E világbajnokság kizárólagos gumiabroncs-beszállítója. Vezető autógyártók választják a Hankook gumiabroncsait eredeti felszerelésként. Globális bevételeinek több mint 38 százalékát az európai értékesítések teszik ki.

A Hankook európai központja Neu-Isenburgban található, Frankfurt am Main közelében, Németországban. A Hannoveri Technológiai Központban fejlesztik gumiabroncs-megoldásaikat az európai piac igényeire szabva, míg a gyártás a magyarországi Rácalmáson található korszerű üzemben történik.

További információ: www.hankooktire-mediacenter.com és www.hankooktire.com


Kapcsolat:

Roy Katalin Kommunikációs vezető

Hankook Tire Magyarország Kft.
Kommunikációs Osztály
2459 Rácalmás, Hankook tér 1.
Tel.: +36-25-556-096
Fax : +36-25-556-359
e-mail: pr.hungarythou-shalt-not-spamhankooktire.com

Minden sajtóközlemény

Letöltések

A gyermekosztály fejlesztését segítette a Hankook a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban

File size: 1 MB

A gyermekosztály fejlesztését segítette a Hankook a Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházban

File size: 3 MB

Kapcsolat

Katalin Roy

Katalin Roy

Head of Corporate Communications Hungary

+36 25 556114

Dávid Morva

Communication Specialist
 

 +36 25 556 096

Anett Szalai

Communication Assistant
 

 +36 25 556 009

Feliratkozás a Hankook sajtóközleményeire